Szophoklész: Antigoné

Szophoklész Antigoné című drámája a thébai mondakörre építkezik. A drámában a bonyodalom kezdete, hogy Antigoné eltemeti testvérét, Polükeinészt, mert a holt lélek csak így juthat a túlvilágra. Ezzel azonban konfliktust robbant ki Kreónnal, aki megtiltotta az eltemetését, mert lázadónak tartotta. Kreón törvényei a hatalmat képviselik, amely gyakran szemben áll az erkölcsi törvényekkel. A konfliktus így az isteni és emberi törvények, az örök, íratlan erkölcsi törvények és a változó írott törvények szembenállásából adódik.

A kardalok (sztaszimon) mindig kapcsolódnak az előtte álló epeiszodionhoz (kardalok közti párbeszédes rész). A kardalok mindig általánosítva fogalmazzák meg a konfliktusokat. A drámának a kar fontos szereplője, tehát nem a függöny szerepét tölti be, de konkrét szerepét nem lehet meghatározni. Antigoné már a prologosz előtt (a kar bevonuló éneke) megjelenik, keményen megmondja a véleményét Iszménének. Jellembeli különbségeik azonnal megmutatkoznak. Míg Iszméné a gyenge, szerencsétlen, hitvány, addig Antigoné a bátor, vakmerő, elszánt. Ő lobbanékony, heves, elutasító, kemény, jobban szereti Iszménét. Iszméné kevésbé szereti testvérét, de ragaszkodik hozzá, nem hisz a választás lehetőségében, engedelmes, aggódó, és nagyon fél.

Antigoné a 2. epeiszodionban jelenik meg ismét, balgának nevezi Kreónt. A nyugalmat Antigoné bontja meg, a bonyodalom kezdete, mikor az őr elővezeti őt. Ekkor következik Kreón és Antigoné összecsapása, erkölcs és hatalom összecsapása. Kreón dönt: a saját törvényeit tekinti fontosabbnak, a haza érdekében cselekszik, rendet akar teremteni az országában, de főleg a gőg, a férfiúi hiúság vezeti. Halálra ítéli Antigonét. Antigonén a félelem egyértelmű jele látszik, de nem kér kegyelmet, szembeszáll a halállal, de kiszolgáltatott, sajnálatra méltó. Siratja elmaradt esküvőjét („Ó, síri boltom, nász-szobám”). Fáj neki elhagyni az életet, de az isteni törvényeket előbbre valónak tartja. Ez felemeli Antigonét. Haimón menyasszonya mellett áll ki, de nem meri vállalni, mert tiszteli apját, de beszéde végére elveszti tiszteletét. Teiresziász jóslata erőteljes fordulópont a drámában, a válság kezdete. Haimón halálának egyértelmű jóslata, és a döntéshelyzet élességének felmutatásának hatására Kreón belátja, hogy döntésén változtatni kell. Először bizonytalanság lesz úrrá rajta („megzavarja lelkemet”, „engedni oly nehéz”, „engedjek abban is?”, „mit kell hát tennem?”), majd arra hajlik, hogy megbocsásson Antigonénak. Magatartása megváltozik, Teiresziász előtt konok, megingathatatlan, tévedhetetlen volt, majd utána belátta tévedését és engedékennyé vált.

A kar nyíltan Antigoné mellé áll. A „végzet ellen harcba szállni képtelen”, megpróbálja rendbe hozni, amit elrontott, de későn próbálkozik, a katasztrófa elháríthatatlan. Csak késlelteti a műben a bekövetkeztét (retardáció). Antigoné meghal, mire Haimón öngyilkosságot követ el, ennek tudtára pedig anyja, Eurüdiké is meghal. A katasztrófa bekövetkezik, nem csak Antigoné veszett el, hanem még két családtag. Kreón összeomlással fizet tettéért, aminél talán a halál is kisebb büntetés lett volna.

A mű végén a kar második éneke az ember két oldalát, a csodálatosat és az elborzasztót fogalmazza meg. Az ember nagyszerűsége, hogy legyőzi a természetet: földet művel, halászik, vadászik, illetve társadalmi lény: gondolkodik, beszél, törvényeket hoz, városokat igazgat. Az emberi létezés egyetlen korlátja a halál. Az ember önálló, és a tudás szabaddá teszi őt. Azonban a tudás önmagában nem érték, kétélű, jóra és rosszra is használható, lehet értékhordozó és értékhiányos is. A tudás felelősséggel jár, az ember előtt ott a választás lehetősége. A kar elutasítja a tudás rosszra való felhasználását, és a jó mellett foglal állást. Antigonét egy pillanatra elmarasztalja (túl keményszavú), de végül az ő oldalára áll.